Mézes süti versenyen zsűriztem. Most először találkoztunk vérkomolyan azzal a dilemmával, amit oly sokan felvetnek nekünk…
Egy farsangi bálon Jancsi és Juliska volt a téma. Ahogy annak lennie kell, a terem tele volt boszorkánnyal, Jancsival és Juliskával. No meg mézeskaláccsal. Ezúttal azonban nem csak a tombola tárgyak között volt mézeskalács. A szervezők mézes sütemény versenyt is hirdettek.
Az a megtisztelő feladat ért, hogy a Zsűri elnöke lehettem. Nem akármilyen kihívás volt, hiszen készültek sütemények a különböző töltelékekkel töltött mézes krémesektől kezdve a puszedlin, a habos-babos süteményen át egészen a mézeskalács szívig.
Az igazi feladat akkor ért, amikor a gyönyörűen díszített, piros, galambos mézeskalács szívet kellett megvágnunk…
Az évek során számtalanszor feltették már nekünk a kérdést a Mézeskalács Múzeumban: meg szabad enni a mézeskalácsot?
Miért ne szabadna, hiszen csupa finom és ehető, természetes anyagból sül, mint méz, liszt, cukor, tojás, fűszerek? – Hangozhat a tárgyilagos válasz. Évekkel ezelőtt feltettem már hasonló kérdést, most szemtől szemben álltam a feladattal.
Amíg az ember gyerekből van, nagy valószínűséggel nem is tapasztal lelkiismeret-furdalást, amikor felfal egy csoda szép mézeskalács szívet. Vagy huszárt. Vagy bármi más formát. De felnőttként…
Lehet, hogy csak én vagyok ilyen érzelgős, de amikor a kezemben volt kés, hogy szeletekre vágjam, háromszor is meggondoltam. Végül megtettem, és azóta sem érzem magam gyilkosnak :), de tartom magam ahhoz, hogy ha mézeskalács és mézes süti közül kell választanom, az utóbbit fogom megenni. Az előzőt pedig elteszem emlékbe.
